csak az asszociációs láncainkat veszíthetjük el ha értelemhez köt a jel, a kód ha jön feléd sok hadapród ha koldus int és nincs apród
ha jön a tél és olvad már a létezés új tavaszt vár bár más tavasz ez mint a régi egy elveszett kincs ragyog még és a múltat mind bevégzi
és kilégzi apró rovar de árnyéka óriás ős-balaton. sok búsvitorlás nádast körülragyogó: lengő-kékhold hullámok, csiklandózó derű éjszaka tükre te sötét-csillagos nagyszerű
egyetlen világból látok én a tájra ablakom ez, szemek kamerája vesz, egy aspektust tud a minden az éjszaka: a levetett ingen
tükrözödik mint egy halk csillaghéj távolban templom a sötétből lehulló fény keresztel és itt a gesztenyesor a sétány ha néha felnézel még rám ablaksorok lélekző, bús homálya benne elúszó folyamköd távoli kikötők halak felkiáltása volt.
ködkása van kint és kanalazom: börtönebéd evezek hozzád, alkonyodó távoli tavakon elmúlt idők elsodorták a tervet összepödrődött falevél volt bicikliláncok, nyári verőfény: tekeredtek elmúlt idők elsodorták a tervet
sütkérezik az idő mint sziklásszínű homokon az erdei sikló ő az, a hozzád visszasikló idő ha volna ilyen visszahúz oda a még talán megtehetem, még akkor is ha már nincsen az érintésed mint szikrázó vízfal a csendben pihen mint zuhatag-madár száll szikrázik veled együtt: a kollektív-emlékezetekben
A börtönben
VálaszTörlésA börtönben ma meggyleves
és egyremegy, hogy itt vagy
szívemben
húsvétkor még kint a fagy
lángol a csend és megremeg.
háborogni fognak majd tengerek
és megreped menyezet és égbolt
akkor kimondják: minden elveszett
elégnek velünk a bús szelek
ki sötét űrbe kilátott
ott ültek az istenek tanácsot
egy volt közülük ki vétót kiáltott
ellened
Szabadszóláncaim
VálaszTörléscsak az asszociációs láncainkat
veszíthetjük el
ha értelemhez köt a jel, a kód
ha jön feléd
sok hadapród
ha koldus int
és nincs apród
ha jön a tél és olvad már
a létezés új tavaszt vár
bár más tavasz ez mint a régi
egy elveszett kincs ragyog még
és a múltat mind bevégzi
és kilégzi
apró rovar de árnyéka óriás
ős-balaton. sok búsvitorlás
nádast körülragyogó: lengő-kékhold
hullámok, csiklandózó derű
éjszaka tükre
te sötét-csillagos nagyszerű
egyetlen világból látok én a tájra
ablakom ez, szemek kamerája
vesz, egy aspektust tud a minden
az éjszaka: a levetett ingen
tükrözödik
mint egy halk csillaghéj
távolban templom
a sötétből lehulló fény keresztel
és itt a gesztenyesor a sétány
ha néha felnézel még rám
ablaksorok lélekző, bús homálya
benne elúszó folyamköd
távoli kikötők halak felkiáltása volt.
ködkása van kint és kanalazom: börtönebéd
evezek hozzád, alkonyodó távoli tavakon
elmúlt idők elsodorták a tervet
összepödrődött falevél volt
bicikliláncok, nyári verőfény: tekeredtek
elmúlt idők
elsodorták a tervet
sütkérezik az idő
mint sziklásszínű homokon az erdei sikló
ő az, a hozzád visszasikló idő
ha volna ilyen
visszahúz oda
a még talán megtehetem, még akkor is ha már nincsen
az érintésed
mint szikrázó vízfal a csendben pihen
mint zuhatag-madár száll szikrázik
veled együtt: a kollektív-emlékezetekben