HALLUCINÁCIÓ

Ragyogtat 
napkorongot összeroppant
nagy-nagy térben görnyed
lobog a synthpop-zene 
ősbordákig reszket át mindent a tű-jég
a lángoló szilánkoló jégcsend
szomorúbb lett a múlt, a föld
a fény !
Felzokogtak rád mind
lezuhanó fiókák
őrült csirkeevők felszeleteltek
szabadságot esznek
felhorzsolt egy gyereksírás
madjnem eltalál egy gorgó 
gurul kigyó lábain
a Várig a Lánchídon
de mégsem, hármasba visszaváltok
robotnak látlak utoljára
parancsra jönnek belőled
a zsíros rendőr-porkolábok
ügyészek

Szívnak egy kis kokaincsíkot a rakparton
a hippik egyre zöldebbek
felragyog bennük a gyémántszív
forog és szórja az álmait egy újgép
a  sugáresőt a sugárnyalábok alatt 
most alszanak
a neonreklámok 
a koldusok az árnyékok és az ősi-sárkány
alszik az LSD is
lassan terjednek el a szomorúság képernyő folyadék kristályain mind
a sötét vonatból látott fiatal nádasok, nyarak mind elmúltak
a holdarcú lámpáson, mint a látomások
éjben vonulnak 
elhullámzanak
s várod üvegszányukat
mikor hasadnak a sziklakövek sírásra?
De már nem jönnek eléd a káprázatok
itt maradsz csontjaik és tollaik közt
időtelen-hangtalan csaholásban magadra
mint hűtlen sírhalom a fák alatt
elveszett kedvesek, őskutyák
lények, barátok, társak önmagukhoz beszélő bálványok,
alkonyok mind elbúcsúznak tőle
mert szenvedett.