ÁTZÖRREN

Az élet csillaghaját a fény is belélegzi,
félénk istenek ezek mifelénk
a sötétlő sokaság szívében,
ezer ima helyett: egy éjjeli énekes rigó,
ezüsthínárként az este
még rátekeredik a fákra,
itt és most ebben az idillben lélegzek inkább és élek,
a hajnal parázslik
a napkorong hamvadó cigaretta vég,
zord maradék:
szabadság-loggiám;
a zárkában életmaradék -
fűmezők, hol varjú száll
és szarka lebben
nincs már fogság és rács!
Egyszer lesz majd a szabad ablak
az őszinte szó,
ígéretcsordának való a remény,
nekem végső felszabadulás.

A lázas holdmorajban
kibontja majd az éjjel villámhaját,
a vihar szava átkarcolódik a fényen,
s dértdidergő hű kutyáink mind
a  régi napból vakkantanak vissza rád
Ó Ég!