Az égi tenger hajábóllecsendült az esővíz
a hűs fák között
szétfolytak
az esti villámlások
még itt verdes
a tegnap cikázó ezüstfénye
a végtelen ablakok mögött
a misztérium-ősz átfényesedik
még láthatod őt
viaskodik a múlttal emléke
távoli aranyerdők, derengve
forrnak a messzeségek
a városok tükröződése
szürke felhő-színek
és zuhannak vissza
az alakok az éj-tűzkapujából
az alaktalan őssárba
álmokba bábozódva formátlanul így
mint asztali lámpánál megszendesedett
kis rovarok-
valaha felélednek
önmagukat újra kitalálva?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése